Hiszem, hogy amikor elkezdünk figyelni saját működésünk dinamikájára, meghalljuk, hogy a testünk és az érzelmeink üzenni szeretnének nekünk. A fontos az, amit ezekkel az üzenetekkel kezdünk, mivel az meghatározza az önmagunkról, a másokkal való kapcsolatainkról és a társadalomban elfoglalt helyünkről való gondolkodásunkat. Munkám során az üzenetek felismerését és megértését igyekszem elősegíteni egy biztonságos és megtartó tér terápiás kapcsolat megteremtésével.

 

A változás folyamata mindenképpen dinamikus: a jobb periódusokban megyünk előre, olykor stagnálunk, a nehezebb periódusokban pedig megakadhatunk és visszatérhetünk egy-egy korábbi állapotunkhoz. Úgy gondolom, hogy ez az egészséges hullámzás az élet velejárója, ugyanakkor segítségre lehet szükségünk, ha ez az egyensúly megborul.

​

Amikor rosszul érezzük magunkat, olyan, mintha elárasztanának a problémák. Ez tehetetlenné tesz bennünket, amit a legtöbben rosszul viselünk. Úgy hiszem, hogy ilyenkor (is) fontos visszatalálnunk a belső nyugalmunkhoz, teret hagyni az elcsendesedésnek, hogy átfogó képet kapjunk a problémáról. Fontosnak tartom szem előtt tartani, hogy a testünk folyamatosan visszajelzést ad nekünk arról, hogy hogyan vagyunk a jelenben. Az érzelmek értelmezését azonban gyakran tanuljunk az előttünk lévő minták alapján, így az félrevezető is lehet. Az érzelem például sosem egyenlő a testi érzéssel, nem azonos azzal a viselkedéssel sem, ami az érzelmet követi, illetve nem szabad összekeverni bármiféle értékítélettel. A lelki tartalmak nem megfelelő megoldása maga a tünet létrejötte, amit az érzelmi blokkok tovább súlyosbíthatnak. Ezek a tünetek néha látványosak, de gyakran csak az tud a létezésükről, akinek a tüneteiről szó van. Sőt gyakran ő maga sem.

Az ülések során az érzelmi támogatás, a külső szakmai nézőpont és a korrektív visszajelzés mind fejlesztő erők.

​

Egzisztenciális és személyközpontú szemléletben dolgozom. Az előbbi feltételezi, hogy tudattalan vagy félig tudatos erők (belső konfliktusok, akadályok, emlékek stb.) befolyásolják a tudatos működést, és ezek mind a létezés különböző alapvető kérdéseire vezethetők vissza. Utóbbi pedig kimondja, hogy minden ember egy önrendelkező, autonóm lény. Ebben a szemléletben tehát a közös munka arra alapszik, hogy mindenkinek megvannak a saját válaszai, amik ha az adott pillanatban nem is elérhetők, de kibonthatók.